2010.03.20.

Modern táncok bemutatója Érsemjénben. A tavaszi jó ido mellett a fiatal tánctehetségek musora is hozzájárult az Érsemjénbe látogatók jó hangulatának fokozásához.

A hétvégén, március 20.-án dinamikával és szenvedéllyel teli táncmusor tanúi lehettek az Semjént, pontosabban a Fráter Lóránd Muvelodési Házat felkeresok.
A Kéz a kézben címu, határon átnyúló kulturális projekt keretén belül már több rendezvény is megvalósult, a modern táncokat bemutató, Összmuvészeti Ifjúsági Találkozó a már említett dátumon ment végbe. A rendezvényen két érmihályfalvi és két érsemjéni csapat mozgatta meg, ízitotta maga körül a levegot. Miháyfalváról a Fly Away és Forever Dance, míg semjénbol a Show Dance nevu csapatok vonták fel magukra a figyelmet és arattak minden eloadott táncukkal folyamatos sikert, amit a közönség hangos taps-sorozataival hozott a táncosok tudomására. A projekten belül még két további rendezvény lebonyolítására fog sor kerülni, az egyik Bagamérban (Magyarország) zajlik majd le (Amator színjátszó talákozó), míg az utolsó rendezvény, a Fráter Lóránd Nótaolimpia Érsemjénben kap majd helyet folyó év május 16.-án.
fotok